nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo

Nyitott nap a Református Teológiai Karon

Szeretettel meghívunk minden érdeklődőt a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karának nyílt napjára, melyre 2015. február 17-én kerül sor. 
A rendezvény keretében látogatóink részletes és pontos tájékoztatást kapnak a Református Teológiai Karon folyó tanulmányi programokról, szakokról, valamint külön információkat kapnak a felvételi eljárással kapcsolatos tudnivalókról. A komáromi egyetemi tanulmányok iránt érdeklődőknek a Dékáni Hivatal és a Tanulmányi Osztály  munkatársai, illetve az egyes tanszékek vezetői, oktatói mutatják be a kar működését és oktatási kínálatát, valamint válaszolnak minden kérdésre. A látogatók az egyes tanszékek bemutatkozó óráin érdeklődhetnek a karon induló szakokról.

A Nyitott nap programja

  1. 8,00-10,00 – A Selye János Egyetem bemutatása az Egyetem Konferencia-központjában
  2. 10.00 – 10,30 Az érdeklődők megérkezése a kar épületébe
  3. 10.30-  A dékán üdvözli a megjelenteket, tájékoztat a képzés feltételeiről és lehetőségeiről, majd a vendégeket meghívja a Kar nyitott óráira.
  4. 11,15 – 12,00 nyitott óra (Héber nyelv /2. évfolyam/)
  5. 12.15-13,30 – ebédszünet (ebéd individuálisan)
  6. 13.30 – 14.15 – nyitott óra  (Újszövetségi kortörténet – 3. évf.)
  7. 14.15 – 15.00 – Az érdeklődők találkoznak a kar hallgatóinak képviselőivel

 

Minden érdeklődőt szeretettel vár a SJE RTK.

Komáromban, 2015. január 12. Mgr. Lévai Attila, PhD. a SJE RTK dékánja

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.