Josephus Kutatóintézetet
A Josephus Kutatóintézetet 2020-ban alapítottuk a Selye János Egyetem Református Teológiai Karán, azzal a céllal, hogy a közép-európai Josephus kutatás központjává tegyük. A Kutatóintézet azt a feladatot tűzte ki maga elé, hogy támogassa és a nemzetközi Josephus-kutatásba integrálja a térség szakembereit, továbbá népszerűsítse Josephus Flavius műveinek kutatását. Ezt a célt kívánjuk megvalósítani azzal, hogy nemzetközi konferenciákat és szemináriumokat szervezünk, valamint publikációs lehetőséget biztosítunk a tematikus tanulmányoknak.
Mivel Josephus művei nem csupán a teológiát művelők számára jelent fontos forrásanyagot az első századi zsidó irodalomhoz és történelemhez, ezért ugyancsak fontosnak tartjuk a társtudományokkal való együttműködést, az átjárhatóság biztosítását a különféle tudományterületek között. A Kutatóintézet saját könyvtárral rendelkezik, ahol kutatási lehetőséget biztosítunk minden érdeklődő számára.
