Beszámoló a kari csendesnapról

Csendesnap beszámoló

"Van Egy Álmom Isten Tervében"

-Csendesnap a Komáromi Teológián 2018-

"Van egy álmom, hogy egy napon minden völgy felemelkedik, minden domb és hegy lesüllyed, az egyenetlen helyek kisimulnak, és a kanyargós helyek kiegyenesednek, és az Úr dicsősége megmutatkozik, és minden ember együtt fogja látni… Ez a mi reményünk. Ezzel a hittel képesek leszünk arra, hogy a kétségbeesés hegyéből kivéssük a remény szikláját. Ezzel a hittel képesek leszünk arra, hogy átalakítsuk nemzetünk perlekedő viszályát a testvériség gyönyörű szimfóniájává…" (Martin Luther King)

Csendesnapunk kezdetén a martosi hittanos gyermekek előadásában láthattuk meg Martin Luther King életén keresztül az Úr Isten számunkra elkészített üzenetét a közös alkalmunk vezérfonalának…

Van egy álmom, mely valóban az én álmom, melyet én magam álmodtam meg az életem felől? Istennek terve volt már a világ kezdete előtt és már elkészítette annak minden apró részletét… Isten mindent bölcsen kinyilatkoztat számunkra a maga előre elrendelt idejében és lelkünk csendjében el is csepegteti belénk annak óhaját, mert hiszen Ö adja a szívünkbe a vágyat is… ezért lehettünk ismét együtt Vele ezen az áldott két napon a csendben, Ő előtte…

"Van egy álmod és van egy tervem…veled…. "

Isten szíve fáj a teremtett világért, ezért az Ő akarata a rehabilitáció. Gyógyítani az Ige által mindazt, ami a bűnesetben megromlott. Mindezek mellett életünk területein társakat, vezetőket, gondviselőket és olyan testvéreket ad, akikről mi magunk is gondoskodhatunk … Ezért helyez választottai szívére embereket, népeket és egymás életét ...Kérdezhetjük ki gyújtott Martin Luther King lelkében tüzet az afro amerikai népe felé? Miért választotta éppen őt Isten arra, hogy szószólója legyen, mint Mózes a népe számára? Miért támasztott Isten prófétákat, bírákat és szabadítókat a Szentírás bizonysága szerint? Miért fáj Neki a mi fájdalmunk, nekünk miért sajog a másik ember fájdalma? Miért rendülünk meg a másik szenvedésén, miért nem tudunk elmenni mellette, miért imádkozunk érte szüntelen? A válasz mindezekre Istenben van elrejtve: mert Neki fáj és Ő az, aki megindul szenvedéseinken. Ő az, aki küld bennünket egymáshoz, így válik az Ő terve a mi álmunkká, eképpen mondhatjuk  Martin Luther Kinggel mi magunk is: "Uram legyen a terved, az én vágyammá, hogy Neked mondhassam: " Van egy álmom…" Ahogyan az enyém is lett a népem. A roma nép, akik közé visszaküld, ahonnan gyermekkoromban elszakadtam, de Neki van egy álma a népemmel… hogy elmondhassam, van remény, van vigasztalás Abban, aki a legdrágábbat adta értük is és minden emberért, a Fiában Jézus Krisztusban…

Ahogyan Isten a fiatal Jeremiáshoz is szólt:

"Mielőtt megformáltalak az anyaméhben már ismertelek és mielőtt világra jöttél megszenteltelek, népek prófétájává tettelek." (Jer1,5)

"Ne mondd, hogy túl fiatal vagy, hanem menj oda ahová csak küldelek!"(Jer1,7)

"Megérintette számat az Úr és ezt mondta nekem: Én most szádba adom Igéimet... gyomlálj és irts, pusztíts és rombolj,  építs és plántálj…" (Jer1,9)
 Szólj, és ha kell légy csendben! Hangzott az Igei üzenet számunkra a csendesnapunk kezdetén Lévai Attila dékán úr áhítatában.

Nehéz gyomlálni, irtani, pusztítani mindazt, ami Isten Igéjétől eltér, vagy annak gátját szabja. Eltávolítani életünkből, ami közénk és Isten közé, közém és embertársam közé, és mindazt, ami az Ő ügye elé áll. Lerombolni mindent, ami az evangélium fogadását gátolná és hátráltatná. Feladatunk meglátni, felismerni, hogy az építés csakis a régi ledöntése után kezdődhet, immár egészen új alapot vetve, aki nem lehet más csakis Jézus Krisztus. Egyedül Őrá lehetséges építeni, életeket, családokat, gyülekezeteket. Vele ültetni, plántálni, ahogyan Pál is írja: "Én ültettem, Apollós öntözte, de a növekedést az Isten adta." (1Kor 3,6) 

Benne növekszik az egyházunk, gyülekezetünk, és Benne mi magunk is. Isten Igéje által kell teljes bizonyossággal szólnunk és hittel állhatatosan vezetni a reánk bízott lelkeket a halálból az élet felé. Elcsendesedni egymás előtt az Ő csendességében, hogy fülünkkel és szívünkkel meghalljuk az Ő szavát, ahogyan ezt mondja nekünk:

"Bölccsé teszlek, és megtanítalak, melyik úton kell járnod. Tanácsot adok, rajtad lesz a szemem." (Zsolt32,8)

A nap folytatásában adott Isten egy bensőséges testvéri közösségben őszinte beszélgetést, melyben megvallhattuk egymásnak életünk útjának egyik legfontosabb állomását,  a Református Teológiai Karra való jelentkezést és azt, hogy kinek volt ez az álma voltaképpen. Oly jó volt látni, hogy Isten tervezett, megvalósította az álmot és idehozott bennünket.  Egyenként formálta a szívünket és alakította vágyunkat és írta bele Igéjével az Ő tervét. Hallottunk sok evilági pályáról, de mindannyiunk álma végül az Ő terve lett: lelkeket menteni Krisztus által. Diakónusként, szociális munkásként, karunk lelkészeként, tanáraként, hittanoktatóként, teológusként, tehát Isten munkatársaiként alázatos szívvel és lélekkel…

"Isten derűs Egén" felhők formájában mondhattuk el álmainkat a tanulás, a pálya, a társ, a család, a gyülekezet tekintetében. Felhelyezhettük saját felhőinket egy nagy plakátra, ezáltal a közösség erejében és imádságában egymás bizonysága lehettünk és meghallhattuk az Úr Isten szavát: "Reményteljes jövőt adok neked…" (Jer29,11)

"Zengedezzetek az Úrnak.." (Zsolt89,5)

Karunk doktorandusz hallgatója Fazekas István nagy örömünkre megmutatta Istentől kapott egyik talentumát az irodalmi est alakalmával. Az általa megzenésített, jelentős, sokat olvasott és kortárs keresztény magyar költőink verseit, gitár és szájharmonika kísérettel adta elő. Vele együtt énekeltük, dúdoltuk és éltük át az énekversek mély mondanivalóját.

" Csak Istennél csendesül el a lelkem….." (Zsolt62,2)

Szembesültünk bensőnk háborúival, lehetetlenségeivel. Isten csendjében némult el háborgó szívünk, fékezhetetlen indulatunk, emberi akaratunk. Ennek az elcsendesedésnek áldott alapját adta a közösen megnézett: Belső Háború című keresztyén film és azt követő közös elmélkedés és beszélgetés a film mondanivalójáról Schwanczer Pál vezetésével.

"Óvakodjatok!" (Lukács20,45)

Jézus szava tanítványaihoz:  

"Óvakodjatok az írástudóktól, akik szeretnek hosszú köntösben járni, és szeretik, ha köszöntik őket a tereken, szeretnek a főhelyeken ülni a zsinagógákban és az asztalfőn a lakomákon; felemésztik az özvegyek házát, és színlelésből hosszan imádkoznak: ezekre súlyosabb ítélet vár." (Lukács20,45-47)

Közös csendesnapunk második reggelén Somogyi Alfréd dékánhelyettes úr áhítatán, melyben a fenti szakasz alapján magyarázta az Igét, számunkra az egyik legfontosabb üzenet lehetett: Jézus mentő szeretetével óva intett mindazon világi elöljáróktól, akik a törvény által, Krisztus nélkül szeretnének az üdvösség útjára lépni, önös érdekeik, törvényeik és saját maguk által felállított világi értékrendjük szerint élnek és másokat is arra kényszerítenének. Egyedüli bizalmuk saját hatalmuk és pénzük.

Tudok-e alázatos lenni Krisztus előtt, nem embereknek megfelelni? Ki merem-e hittel és teljes szívbéli bizonyossággal és békességgel jelenteni, hogy amit az Úr Isten elkészített, mindaz számomra a legmegfelelőbb, és az Ő szolgálatában mindenre azt mondhassam: megelégszem vele Uram…      

"Akinek van füle hallja…" (Mt13,9)

Megtapasztalhattuk egy játékon keresztül mindazt, hogy hogyan tudunk figyelni egymásra, hogyan halljuk meg a másik szavát. Emberi mivoltomból mit szűrök meg, mi az, amit valójában embertársam felém szeretne kommunikálni, mi az ő Istentől kapott személyes üzenete, amit mindenképpen el akar mondani nekem. Én hogyan szólok a társamhoz, gyermekemhez, családomhoz, barátaimhoz és milyen füllel hallgatom őket. Egyik testvérünk fogalmazta meg nagyon bölcsen, ebben a kérdésben legfontosabb a belső fülünk, amely nem csak a másik mondanivalóját, hanem Isten Igéjét is hallattatja szívünkben.

"Lélek gyümölcse pedig…"

Napunk zárásaként, imaközösségünk előtt egy számunkra nagyon jelentőségteljes és minden tekintetben megélt, és életünk fontos kérdéseire választ kapott imasétánk alkalmával az Úr Isten szólt hozzánk. Az előre megtervezett állomások valóban lelki-állomássá lettek, és Isten kegyelméből megélhettük azokat… A Szeretet, Öröm, Békesség, Türelem, Szívesség, Jóság, Hűség, Szelídség és az Önmegtartóztatás állomásokon igaz hittel élhettük meg Isten kegyelméből az Ő általa elkészített válaszokat személyes kérdéseinkre, melyeket imádságban a csendesnapot megelőzően vittünk az Úr elé. Meggyőződésem és hitem, hogy az imádság a legmélyebb kommunikáció Istennel, és örömteli volt számomra hallgatótársaim visszajelzése is. 

"Ügyem az Úr előtt van" (Ézs49,4)

Bizonyosságom, hogy helyes ösvényen vagyunk, Isten tökéletes tervének részeseiként, és bár sokszor mást álmodunk életünk felől, Isten az Ő mérhetetlen kegyelméből csodálatos hegyekre vezet fel. Ahogyan ezen az alkalmon megláttuk és megéreztük a számunkra is elkészített Krisztusi utat, amelyen Vele járhattunk egyedül az Ő dicsőségére, és mint egy dallamra, hogy megszólalhatott nekünk Isten csodálatos szimfóniája. Alapvetően bűnös az ember, a mi életünk is tele tagadásokkal, önös érdekekkel és saját álmokkal. Régen dédelgetett vágyaink tudnak megvalósulni, még ha már nem is mertük azt hinni, mert az Ő mérhetetlen kegyelméből és szeretetéből ott lehetnek az Ő tervében a mi álmaink. Jó az Úr csendjében Isten elé vinnünk szívünk vágyát, habár lehet, hogy abban a pillanatban Ő azt mondja talán: "várj"! De ígéri a megfelelő időt és biztosít afelől, hogy ügyem mindig Ő előtte van. Az Ő igaz tervében ott lehetnek az álmaink is, hiszen megígérte, hogy megadja szívünk kérését. Gyönyörködjünk az Úrban!

"Meglévén győződve arról, hogy aki elkezdte bennetek a jó munkát el is végzi a Krisztus Jézusnak napjáig." (Fil1,6)

Jó volt hallgatótársaimtól mindezt hallani, és meglátni bennünk a felbuzdulást, ahogyan bennem is megtörtént: szívünk vágyakozik többször ilyen alkalomra, ahol Isten feltöltheti lelkünket, megmutathatja tervét és engedi álmaink kérését a tanáraink és hallgatótársaink körében… Áldott legyen az Úr ezért a két napért, és köszönjük minden lelkes segítő szolgálatát.

Áldja meg bennünk az Úr az elhintett magot és tegyen alkalmassá bennünket, arra, hogy keresztyén szívvel olyat tudjunk álmodni, ami valóban az Ő tervének a része a Református Teológiai Karon és a szolgálatban egyaránt.

Koncz Eszter III. éves teológushallgató