HIÁNYPÓTLÓ SZOCIÁLETIKAI ELŐADÁSSOROZAT VOLT FELVIDÉKI KARUNKON

A KULTÚRETIKAI PARADIGMAVÁLTÁS FONTOSSÁGÁRÓL

Izgalmas sorozat, számos új információ. - A rév-komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Karán érdekes, hiánypótló szociáletikai előadássorozatra került sor 2016. szeptember--december hónapban, összesen 34 órában. Dr. Békefy Lajos református teológus, világvallás-kutató és Dr. Birkás Antal evangélikus teológus, politológus a Magyarországon a Barankovics Alapítvány által megjelentett „zöld” szociáletika szerkesztőiként és hét szerzőjének két társszerzőjeként, akönyvben kifejtett protestáns integrált felelősségetika módszerévelközelítették meg témáikat.

Dr. Birkás Antal kezdte a sorozatot, a protestáns politikai filozófia

kérdéseivel, Luther és Kálvin, valamint Kuyper tanításaival, az engedelmesség és ellenállás kérdésének reformátori megközelítésével. Felvázolta a reformátorok gazdasági nézeteit, majd részletesen kibontotta az állam-egyház viszony alakulását történelmi és európai vetületben, ismertetve legfőbb kutatási területeként szerzett ismereteit dióhéjban akülönböző ide vonatkozó elméletekről és érvényes joggyakorlatról. 

Dr. Békefy Lajos bemutatta az integrált felelősségetika módszerét, a protestáns szociáletika történetét. Részletesen elemezte a módszer segítségével a református szociáletika kezdeteit, 20. századi kibontakozását. Ezt követően a világvallások 21. századi versenyfutását vázolta fel a bergeri antiszekularizációs tézis nyomán. A 2070-es évekig valószínűsíthető világvallás-trendek tükrében szólt a keresztyénség-iszlámközötti feszültségekről, a Migrópa, Eurábia névvel megjelölt törekvésekről. Majd a legújabb Maddison-féle kutatások és publikált, roppant izgalmasgazdaságstatisztikák tükrében szólt a protestáns gazdaságetika sajátosságairól. A statisztikák révén sikerült kimutatni az egy főre eső nemzeti jövedelem alakulását 1500 óta napjainkig. Ezek egyértelműen kihozták az európai protestáns országok gazdasági fölényét a katolikus országokkal szemben, s ennek a gazdaság-lélektani, protestáns hitben és erkölcsben, puritán attitűdben, felelősségetikában rejlő mozgatórugóit szemléletesen és meggyőzően illusztrálta „A protestáns gazdaságetikai csoda titka és magyarázata” címmel. Decemberi blokkjában a protestáns kultúretika izgalmas kérdéseivel, és az öko-etika aktualitásaival foglalkozott. A pénz uralja a világot, de ki uralja a pénzt témakörét, illetve a gerontológiát csak röviden érintette, kifejezve készségét, hogy ezekről részletesebben egykövetkező, 2017. évi előadásblokkban szívesen szól majd. Mindkét előadó sorozatai olyan és annyi új ismeretanyagot, információt adtak, hogy azok feldolgozásához egy munkafüzet igen hasznos lenne, s még inkább az, hogy e témákat lelkészek, egyházi és nem egyházi érdeklődők is szélesebbkörben megismerjék. 

Kultúretikai apóriák. - Ízelítőül néhány gondolatot jegyzünk ide Dr. Békefy Lajos kultúretikai előadásából. Számos példán bizonyította, hogy kultúra és etika milyen szoros és termékeny kölcsönhatásban állhat egymással, illetve milyen szembenállások lehetségesek, előidézve a kultúra mélyzuhanását.Albert Schweitzer etikus, gazdag, 1923-ban Uppsalában tartott kultúrfilozófiai előadásain keresztül mutatott rá az előadó a ma is elgondolkodtató megállapítás összefüggéseire: „A kultúra hanyatlásának korszakában élünk. Nem a háború okozta ezt a helyzetet. Ez csak a hanyatlás borzasztó jele volt. Ami már szellemileg korábban bekövetkezett, az fejeződött ki a háborúban”. Vishal Mangalwadi, napjaink indiai protestáns filozófusa pedig a mai Európa veszélyeztetettségét abban látja, hogy a keresztyén kultúra szívéről, a Bibliáról szakadt le Nyugat jó része. „Vagy visszataláltok a gyökerekhez, vagy elvesztek!” – így az indiai tudós.Peter Berger pedig, a vallás és a modernitás kutatója, a szekularizációs tézis megcáfolója így fogalmaz: nem a protestáns hit a pluralista és modern kultúra alapja, hanem a bibliai hit, s ez marad továbbra is a legerőteljesebb kulturális energiaforrás. Képekkel, ábrákkal, modellekkel gazdagon illusztrált előadásában „Isten kultúrküzdelméről” is szólt, melynek eszköze és történelmi formája az exodusok sorozata volt. Négy ilyen paradigmaváltást mutatott be: a bábelizmust, az etnikai idegenségből történt kihívást Ábrám és háza népe történetével, mintegy 2000 évvel Kr. előtt. Az akkád-sumér kultúrát anthropo-glórifikálásnak, az ember öndicsőítésének nevezte, ennek jele volt a bábeli torony építése. A következő kultúrparadigmán az egyiptomi „jólétből”, a fogyasztás és konzum ókori birodalmából történt szabadítást mutatta be. A harmadik isteni kultúrparadigma a pusztai vándorlás során áll előttünk, az arany mammonizmustól történt szabadítás során. A negyedik paradigma az asszír-babilóniai fogságból, az idegen istenek, gondolkodás és vallások, bálványok megkötöző hatalma alóli szabadítást jelölte meg. 

A keresztyénséget a legkülönfélébb szellemi és testi bálványok, azidolatrizmus, s az önbálványozás, az idiolatrizmus kötelékeiből történő jézusi-pneumatikus szabadítás hatalmas történelmi eszközeként mutatta be. A kultúra és a civilizáció szembeállítását hamis alternatívaként vetette el. Rámutatott: kezdetben, a creatio ex nihilo során a Szellem, Isten Lelkének befolyása, creatioja nélkül semmi nem jöhetett volna létre. Tehát az anyag rendkövető, az isteni Lélek lenyomataként a matériába belevetülő fizikai törvényszerűségek szerinti elrendeződése, törvénytartása a szellemi befolyás, a pneumatikus creatio és fenntartás következménye volt, s az is marad az anyagi világ végéig. Ezután kultúrtipológizálással közel 30 olyan régi-modern idolt, bálványt és idiolatrikus, azaz önimádást megvalósító attitűdöt sorolt fel, melyek között akár a hallgatók is felismerhették saját idoljaikat és idiolatrikus kísértéseiket. Ismételten, már refrénszerűen hangsúlyozta az előadó Albert Schweitzer alapvető tézisét: „Etika nélkül kultúra nem lehetséges, ez önellentmondás lenne”. Csak a kultúra etizálásával, etikai értékekkel történő áthatásával, érték-perichorézisszellehet megakadályozni ma is a kultúra hanyatlását. A hanyatlásnak a múlt század elején és közepén a háború volt a jele, ma a globalizáció nyílt és rejtett idoljai. 

A roppant érdekes és izgalmas ötféle niebuhri modell pozícionálásán keresztül mutatta be Krisztus és kultúra viszonyát, jellemezve is sorban ezeket: Krisztus a kultúra ellen; a kultúra Krisztusa; Krisztus a kultúra fölött; Krisztus és a kultúra paradoxona; Krisztus a kultúra transzformátora. Történelmi, irodalmi, teológiai példákat is felmutatott mindegyikre, az ötödik pozíciót tartva ma is érvényesíthetőnek, számunkra is vállalhatónak. Az áthatás, a perichorézisz óegyházi kategóriájával jellemezte a keresztyénségma is konstruktív kultúraértelmezését és gyakorlatát, s a mustármag és a kovász példázatával illusztrálta a 21. századi protestáns kultúramodell időtállóságát. Csak így lehet megvalósítani valamit a kultúra oly’ szükséges re-valorizációjából, értékhordozó, értékközvetítő szerepének megőrzéséből, ugyanígy újra-etizálását, újra humanizálását, re-formációját is így munkálhatjuk. H. van Til és H. Timm legújabb kultúraelméleti kutatásai nyomán szólt még az „Entnomadisierung”, a modernkori nomádság és barbárság jelenségei leleplezésének és néven nevezésének nagyon égető, szükséges voltáról, az ellenük folytatandó „kultúrharc” eszközeiről. Így főként a kulturális és szakrális amnézia, emlékezet kiesés gyógyításának sürgető voltáról, el egészen a kozmo-esztétikai kultúra ápolásáig. Mindez, s a kultúretikai elemzések, és stratégiák egész sora, ami ebben az előadásban felmerült, ugyanazt a célt követi és törekszik megvalósítani, mint amit a 20. század elején a holland református teológia, majd a reformációi filozófia tűzött ki a társadalom elé, és meglehetősen jó hatásfokkal meg is valósított Hollandiában, Svájcban és Skóciában, részben hazánkban és Erdélyben. Nevezetesen: Isten dicsőségének keresését, megélését, szolgálatát a kultúra és a kultúretika területén. Várjuk az érdekes sorozat folytatását 2017-ben! (-s-s-n)