Menu

„Nincs szükség új reformációra” Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében

„Nincs szükség új reformációra” Nemzetközi tudományos konferencia volt a Református Teológiai Karunk szervezésében 
 
A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház, a komáromi Selye János Egyetem Református Teológiai Kara és a Calvin J. Teológiai Akadémia szervezésében, 2017. március 22-én, egy nemzetközi tudományos konferencia zajlott Komáromban. A reformáció jubileumi, 500. évében, ez a konferencia a református egyház egyik kiemelt rendezvénye volt. Az alkalom a Selye János Egyetem Konferenciaközpontjának dísztermében zajlott. A megjelenteket – a mintegy 120 résztvevőt – Dr. Görözdi Zsolt a teológiai kar Szenátusának elnöke köszöntötte. Majd a Selye János Egyetem Kórusa szolgált, Orsovics Yvette tanárnő vezetésével, az alkalomhoz választott kórusművekkel.
 
 
Fazekas László, a Szlovákiaii Református Keresztyén Egyház püspöke, köszöntőjében a múltból előhozható és mai is erősítő értékek hasznosságáról beszélt. A konferencia meghívott előadói az elmúlt 500 évből merítve, mutatták fel előadásaikban mindazt, ami ma is érték és jó támasz lehet a református egyházi életben és szolgálatban.
 
 
Dr. Szabó István, püspök, a Magyarországi Református Egyház Zsinatának lelkészi elnöke, „A reformáció teológiája” című előadásában kiemelte, hogy ma nem akkor vagyunk jó reformátorok, ha beállunk a nagy elődök nyomába és minden áron reformálni akarjuk az egyházat. Magában a reformációban sem volt semmi innováció („új hit”, „új vallás”, „új egyház”)! Sokkal inkább a régit akarták új fénybe állítani. A reformáció nem volt ébredési mozgalom, hiszen azok az idők vallásos idők voltak. A reformátorok megpróbálták mederbe terelni a túlburjánzó kegyességi dolgokat. A püspök látása szerint ma is hasonló helyzetben élünk, hiszen – főleg külsőségekben – túlburjánzó kultusz, önmagában nem fogja felébreszteni az emberek „nyugvó vallásosságát”. A reformáció nem emberi akarat volt akkor sem és ma sem fog bekövetkezni kívánságra. Fontos üzenetként emelte ki az előadó, hogy a reformáció kálvini iránya magának az egyháznak is új definíciót adott, amit ha végiggondolunk, ma is teljes mértékben igaznak fogadhatunk el. Az egyház önmagában nem üdvözítő egyház. Sokkal inkább adminákulum, vagyis a Krisztus-hit által és kegyelemből megkapott üdvösség megtartására adott isteni eszköz. 
 
 
 Dr. Fekete Károly, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke, a praktikumra összpontosított „A reformáció gyakorlati teológiai aspektusai, különös tekintettel a II. Helvét hitvallásra” című előadásában. Nyolc tételt fogalmazott meg, amelyekre korunkban is nagy odafigyeléssel kellene lennünk. A keresztyén kultuszok sorában, nálunk reformátusoknál, az igehirdetés ige-karakterének kell érvényesülnie, hogy helyre álljon a hallható és látható ige egyensúlya. Vagyis az igehirdetés központi jellegét erősen meg kell tartanunk. Az igehirdetéskarakter érvényesülése csak a nemzeti nyelven folyó istentisztelet keretében érvényesülhet. Ez azt jelenti, hogy a gyülekezet számára érthető nyelv használata természetes kell, hogy legyen. A gyülekezeti éneklésből a valamikori exkluzivitás (gregorián) leegyszerűsödött és teljesen eltűnt. Mivel az emberi tevékenységek sorában éppen az istentisztelet a legszentebb, ezért megengedhetetlen, hogy ez a cselekmény az emberi babonáskodásba és bálványimádásba süllyedjen. Sem a templomépülethez való kötődés, sem a kegytárgyaink megbecsülése, de még nemzeti elköteleződésünk sem léphet át egy határt. Például egy református templomban azért van bent nemzeti zászló, mert magyar gyülekezetről van szó. Nem pedig azért, mert ott a „magyarok istenét” tisztelnék. Ez utóbbi felfogás már bálványimádás lenne. Ma is különbséget kell tennünk lényeges és lényegtelen dolog között – mondta a püspök, hozzátéve, hogy az Istentől kapott szabadságunk erre a különbségtételre is vonatkozik. A szabadság helyes használata azt jelenti, hogy azt választjuk és azt fogadjuk el, ami a leghathatósabban szolgálja az egyház építését. Fontos tételként emelte ki a püspök, hogy „tanításban és hitben ne különbözzünk egymástól”. Előadása végén rámutatott arra, hogy a reformáció új értelmet adott a szegénygondozásnak és a szeretetszolgálatnak is, mivel kiemelte azt az érdemszerzőnek tartott szegénység-eszmény alól. Fontos társadalmi „vívmánya” a reformációnak, hogy aki tud dolgozzon, s a szegénygondozás a közösség gondoskodásának a kifejeződése kell, hogy legyen.
 
 
Dr. Gaál Botond, debreceni teológiai professzor, a Magyar Tudományos Akadémia doktora, „A reformáció lényege – újkori paradigmaváltás a keresztyén gondolkodás történetében” című előadásában azokra a tudomány- és szellemtörténeti határkövekre és hatásokra mutatott rá, amelyek előkészítették a reformációt. A geocentrikus és heliocentrikus világkép feszültségétől, Euklidészen keresztül, a Gutenberg-korszakban már neves egyetemeikig, kimutatható hatások készítették elő a reformáció eszmeiségét. A lényegi fordulat, a paradigmaváltás mégis akkor történt meg, amikor Luther Márton – Pál apostol rómaiakhoz írott levele nyomán – rádöbbent arra, hogy a hit által kegyelemből való megigazulás tény! Ez volt maga a reformáció, amit nem lehet levezetni semmilyen társadalmi vagy más egyéb kiváltó okból. A reformáció lényege tehát az a felismerés, hogy az ember szembekerült az Istennel, akitől a középkori egyház elválasztotta, s immár a hívő léleknek közvetlen kapcsolata lehet megváltó Urával.
 
 
Dr. Buzogány Dezső, kolozsvári teológiai professzor, „A II. Helvét hitvallás recepciója az erdélyi református egyházban” címmel tartotta meg előadását. Ő készítette el tavaly, az 1562-ben Bullinger Henrik által megírt, s 1566-ban kiadott hitvallás legfrissebb magyar fordítását. Az egyháztörténész-professzor a hitvallás megszületésének körülményeiről és a magyar fordítások érdekességeiről beszélt. Rámutatott, hogy az 1616-ban Szenczi Csene Péter által 
készített első magyar fordítást valójában a Pázmány Péter nevével fémjelzett ellenreformációs és rekatolizációs nyomás váltotta ki. A II. Helvét hitvallást Erdélyben hivatalosan egyetlen zsinat sem fogadta el, ám mégis meghatározó módon épült be a református egyház életébe. Míg a Heidelbergi káté a református gyülekezetek és családok kezébe került, s ott fejtette ki megtartó hatását, addig a II. Helvét hitvallás inkább a „papi elem” kötelékében rögzült. Mind a lelkészképzésben, mind a lelkészi vizsgákban máig meghatározó szerepe van ennek a hitvallásnak.
 
 
A konferencia zárásaként egy pódiumbeszélgetés zajlott a régió református egyházmegyéinek esperesei között. A Duna déli oldaláról jelen volt Máté László, a Tatai egyházmegye; Tóth András, a Pápai egyházmegye esperese. Az északi oldalról pedig Kassai Gyula, a Barsi egyházmegye, Dr. Szénási Szilárd, a Komáromi egyházmegye és Dr. Somogyi Alfréd a Pozsonyi egyházmegye esperese. A pódiumbeszélgetés témája a református identitás kérdése, a gyülekezeteink aktuális helyzete, az ötszáz év értékeinek számbavétele, s a jövő kihívásainak megfogalmazása volt.  A tudományos konferencia a komáromi református templomban, istentisztelettel záródott, amelyen Fazekas László, a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház püspöke, a Róm 1,16-17 alapján hirdette Isten igéjét: „Nem szégyellem ugyanis az evangéliumot, mert Isten ereje az mindenkinek az üdvösségére, aki hisz, elsősorban a zsidónak, aztán a görögnek. Mert Isten igazsága nyilvánul meg benne, amely a hitből hitre vezet, amint írva van: Az igaz a hitből él”. -sa- 

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.