nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo nivo

„Örök reformáció” nemzetközi tudományos konferencia Százhalombattán

2017. szeptember 22-én , pénteken szakemberek és a városból érkezett érdeklődők töltötték meg a helyi Barátság Kulturális Központ hitelesen és elegánsan a reformációra hangolt nagytermét. A rendezvény megnyitása, az érdi Bach kamarazenekar szereplése jelezte: a zene e nevezetes, most éppen 500 éves hitújítás fontos eleme, a kezdetektől napjainkig. A vendégeket és a részvevőket rövid igeolvasással köszöntötte dr. Fazekas István jogász, teológiai doktorandusz, költő, drámaíró, a helyi irodalmi közéleti lap, a Stádium főszerkesztője. Mondandójához szervesen kapcsolódtak Balog Zoltán humán erőforrás miniszter köszöntőjének részben ugyancsak bibliai alapú szavai. A miniszter levelében az Apostolok cselekedetei egyik epizódja nyomán kiemelte: ahogyan a pogányból kereszténnyé lett szerecsen komornyik egy szekéren, a Gázából Jeruzsálembe vezető úton tért meg, s ahogyan a reformáció bölcsőhelye nem egy metropolis, hanem egy szerény egyetemi városka, Wittenberg volt, úgy – ez évi vállalásai, rangos rendezvényei révén – Százhalombatta kiérdemli, hogy a „magyar Wittenberg” névvel illessük. Sinka László, a város alpolgármestere szeretettel, s a reformáció ügyét a város egyik szívügyeként mutatta be köszöntőjében, s örömmel jelezte, a hivatalos online adatokhoz képest városuk már több mint 20.000 lakost számlál, egy olyan, változatos kultúrájú Budapest-menti település ez, amely szeretettel, változatos látnivalókkal várja az ide látogatókat. A bevezető előadást, Gondolatok a reformációról címmel dr. Hafenscher Károly államtitkár úr, miniszteri biztos tartotta, aki az Evangélikus Hittudományi Egyetem és a Zenetudományi Egyetem tanáraként is köszöntötte a közönséget. Szavaiból kitűnt: akármilyen nevezetes év is ez, csak akkor ünnepelhetjük hitelesen, ha a kerek évfordulót követő esztendőkben is a méltányoljuk és követjük a reformáció szellemiségét.

Az ő szavait erősítette meg szlovákiai Révkomáromból érkezett Dr. Lévai Attila, aki az ottani Selye János Egyetem Református Teológiai Karának dékánja. Ő A reformációi kérdései napjainkban témát hozta a konferenciára, középpontban azzal a fontos témával, hogy nem szabad megelégednünk a „népegyházi” gyakorlattal, törekednünk kell a „hitvalló egyház” megvalósítására. Dr. habil. Bernhard Kaiser, a Selye János Egyetem Hittudományi Karának docense, akinek a német az anyanyelve, magyarul tartott németes pontosságú áttekintést , Luther teológiája címmel. A következő előadó, dr. habil. Bordás Mária , a Nemzeti Közszolgálati Egyetem professzora A reformáció hatása az európai jogrendszerre és az iszlám jogra címmel azt illusztrálta, milyen elérő módon befolyásolták a különböző egyházak a jog és az állami struktúra fejlődését. A záró előadást dr. habil. Petrőczi Éva, a Károli Gáspár Református Egyetem Puritanizmus-kutató Intézetének ny.vezetője tartotta. A protestáns üldözés mint téma Csúzi Cseh Jakab felvidéki lelkipásztor írásaiban című dolgozatával nem csupán a mártír szerepkörnek egész életében ellene mondó, gályarabságra ítélt főhőst mutatta be, de szavaival a konferencián és Százhalombatta életében azon túl is részt vevő szlovákiai magyar delegációt kívánta köszönteni.

A délelőtti plenáris előadásokat a Selye János Egyetem teológus doktoranduszainak szekció előadásai zárták, illetve a Barátság Kulturális Központ galériájában megnyílt – Veress Zsuzsanna pápai református gimnáziumi tanár szavaival – a Református festők című kiállítás.

A rendezvényről tudósított a TV1 és a helyi Halom TV is.

Ez a weboldal cookie-kat (sütiket) használ azért, hogy weboldalunk használata során a lehető legjobb élményt tudjuk biztosítani. A weboldalunkon történő további böngészéssel hozzájárul a cookie-k használatához.